Fujitsu General épülete

Michelisz Norbert

A Fujitsu Klíma korábban támogatta a Zengő Motorsport kiváló versenyzőjét Michelisz Norbertet, az első olyan magyar autóversenyzőt, aki FIA világbajnoki futamon győzelmet aratott.

Norbert már gyerekként érdeklődött az autóversenyzés iránt. Ennek köszönhetően tizenéves korában autószimulátorokkal kezdett foglalkozni, mellyel többi internetes bajnokságon is sikereket ért el. Ekkor ismerkedett meg Wéber Gáborral, aki a Zengő Motorsport köreibe bevezette.

Versenyzői pályafutása a 2006. évben vette valójában kezdetét. Még ennek az évnek a végén a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség „Az év újonca” elismeréssel jutalmazta. Az igazi áttörést a 2008-as év hozta meg számára, ekkor részt vett az első alkalommal megrendezett SEAT Leon EuroCupban, ahol zsinórban négy időmérőt és egy futamgyőzelmet is magáénak tudhatott. A versenyt a 2009. évben is megrendezték, ahol Michalisz szintén részt vett és meg is nyerte azt. A versenyző emellett összesen hat különböző bajnokságban indult, négy különböző típusú SEAT-tal. Ebben az évben a SEAT Leon TDI-vel elhódította a FIA WTCC-bajnoki címet.

A Túraautó Világbajnokságon 2010-ben teljesíthetett első alkalommal magyar versenyző teljes szezont, mely ráadásul Norbertnek emlékezetes sikereket is hozott. Az első futamokon Michelisz már megszerezte élete legelső pontjait a WTCC-ben, majd a leggyorsabb újonc volt az európai futamok alatt, mellyel összesen kilenc alkalommal sikerült dobogóra kerülnie.

A portugáliai második futamon Michelisz Norbert először vezette a WTCC mezőnyét, azonban a versenyt sajnos motorhiba miatt kénytelen volt feladni. A makaói szezonzáró második futamán – a legnehezebb utcai helyszínen - végig az élen haladt, majd elsőként ért a célba is. Teljesítményével Michelisz az autósport történetének első magyar világbajnoki futamgyőztese lett, továbbá elnyerte az újoncok számára kiírt, a Rookie Challenge-et is. Az összetett pontversenyben az igen előkelő kilencedik helyezést érte el.

Michelisz Norbert Fujitsu Klíma logós autóban
Michelisz Norbert a dobogón a Fujitsu Klímával
Michelisz Norbertet a Fujitsu Klíma támogatja
Michelisz Norbert autóján ott a Fujitsu Klíma logó
Michelisz Norbert éles versenyben
Michelisz Norbert szervíz parkja a Fujitsu Klímával
Michelisz Norbert a Fujitsu Klíma szponzoráltja

Kapcsolódó cikkek