Fujitsu General épülete

Berki Krisztián

Berki Krisztián Európa- és világbajnok tornász, és az ötkarikás játékok bajnoka!

Krisztián négyéves korában kezdett el tornázni és hamar kiderült, hogy tehetséges. Eredményei csapatban és egyéniben is kimagaslóak voltak.

Először 1997-ben került be a magyar válogatottba, ahol a nemzetközi mezőnnyel mérhette össze tudását.

Karrierje a lólengés területén 2002-ben, a Junior Európa Bajnokságon kapcsolt magasabb fordulatszámra, ahol az ezüstérmet sikerült megszereznie. Szintén 2002-ben a debreceni Világbajnokság alkalmával felnőtt mezőnyben a 9. helyet sikerült elhódítania az akkor mindössze 17 esztendős sportolónak – így írta be magát a köztudatba mind a mezőny, mind a közönség szemében.

Berki Krisztián

A 2005-ben, Debrecenben megrendezett Európa Bajnokságban már az aranyérmet tudhatta magáénak. A 2007-ben átigazolt az Újpesit Torna Egyletbe (UTE). Még ugyanebben az évben a Stuttgartban megrendezett Világbajnokságon a dobogó második fokára állhatott, azonban ez sajnálatos módon nem volt elegendő a Pekingbe való kijutáshoz.

A rengeteg edzésnek és kitartó munkának köszönhetően a 2010-es Világbajnokságon, valamint a 2011-ben megrendezett Európa Bajnokságon sem talált legyőzőre. A 2012-es kvalifikációs Világbajnokságon pedig sikerült megszerezni a régóta áhított kvótát, amellyel az év legrangosabb sporteseményén abszolút esélyesként vehetett részt.

Mint attól a sajtó is teljes joggal hangos, ez a részvétel teljes mértékben sikert hozott számára, a Magyarországgal és a lólengéssel kapcsolatos összefonódást pedig tovább erősítette.

E remek sportember pályafutását volt szerencsénk szponzorálni 2012-2015 májusáig.

Berki Krisztián a Fujitsu Klímát választotta
A Fujitsu köszönti Berki Krisztiánt
Berki Krisztián és a Fujitsu Klíma csapata
Berki Krisztián aranyérme és a Fujitsu Klíma csapata
Berki Krisztiánt köszönti a Fujitsu Klíma
Berki Krisztián népes rajongótábora

Kapcsolódó cikkek