A klíma árak nagyon széles spektrumon mozoghatnak, hiszen egy-egy szerkezet között jelentős különbségek tapasztalhatók mind a teljesítmény, mind a funkciók terén. Nem lényegtelen ugyanis, hogy a használt szerkezet energiatakarékos-e, vagy sem, hogy milyen zajszinten dolgoznak benne a ventilátorok, de egyes esetekben akár a berendezéshez adott kiegészítők is erőteljesen képesek befolyásolni, hogy mennyit kell költeni a vásárlásnál. A klíma árak vizsgálatánál ezért megéri tüzetesen átnézni, hogy melyik darab milyen technológiával működik, ez ugyanis a későbbiekben lényegesen meghatározhatja a klíma működési költségeit. Amennyiben pedig  nincs teljes mértékben tisztában azzal, hogy melyik verziót is részesítse előnyben, teljes nyugalommal forduljon a kereskedőhöz, vagy egy szakemberhez, aki korrekten el tudja magyarázni, mire is számíthat a kiválasztott lékondicionálótól.Ha ugyanis nem érti, vagy rosszul értelmezi egy funkció jelentését, akkor sajnos könnyen előáll utólag, hogy távolról sem az önnek legalkalmasabb berendezést vásárolta meg, ami számtalan kényelmetlenséget, vagy szükségtelen munkát eredményez a használat során.

A klíma árak természetesen nagy mértékben függnek attól is, hogy milyen kivitelben és extrákkal kapható meg éppen a légkondicionáló, gyakorta előfordul ugyanis, hogy egy akció alkalmával nagyon hasznos tartozékok (például szűrők) kapnak helyet a csomagban, vagy az üzlet egy adott időszakon belül díjtalanul ajánlja fel a beszerelést. A vásárlást követően ugyanis még megfelelő helyet is kell találni a klíma szerkezetnek, majd – abban az esetben, ha nem mobil klímáról van szó – mindenképpen szükség lesz egy olyan szakemberre, aki üzembe helyezi a klímát.

A klíma árak kapcsán azzal is fontos számolni, hogy az olcsóbb kivitelű berendezések működtetése később lényegesen drágább lehet, mint egy magasabb árszínvonalú, ám energiatakarékos berendezésé. Ennek az az oka, hogy az elmúlt időszakban a komoly gyártók nagyon fontos fejlesztéseket eszközöltek termékeiken, aminek betudhatóan napvilágot látott az inverteres technológia alapján működő klíma. Az ilyen klímák jellemzően amúgy is sokkal többet tudnak, mint korábbi versenytársaik, a leglényegesebb különbség minden bizonnyal az energia igény kapcsán figyelhető meg. Az elavult modellek hátránya ugyanis az, hogy a kompresszor nem kalibrálja be, hogy pontosan mekkora fordulatszámra van szükség a elvárt hőmérséklet eléréséhez, emiatt bármekkora is a különbség, maximális hatásfokon kezd el dolgozni, hogy aztán kikapcsoljon. A klíma árak böngészése közben felfedezhető különbségek egyik oka éppen ez, mivel a modernebb légkondik már optimalizálják a teljesítményüket, azaz éppen annyira pörögnek fel, mint amennyire szükséges, majd csak szinten tartó munkát végeznek, ami minimális fogyasztással jár. Az inverteres technológia így jellemzően jóval kevesebb energiát használ fel, és kisebb zajszinten is dolgozik, mint a korábbi verziók, emellett pedig – mivel nem kapcsol ki-be – a szobák hőmérsékletében sem érezhető az esetenként zavaró hőingadozás.

Mint minden egyéb termék esetében is, a klíma árak gyakorta függnek a készüléket gyártó márka hírnevétől is. Ez persze nem feltétlenül negatívum, hisz a nagyobb cégek valóban ügyelnek a hírnevükre, ezért gyakorta több extrával és megbízhatóbb berendezésekkel csábítják el a vásárlókat. A nagyok így hosszabb garanciát vállalnak a klímáikhoz, ami azt jelenti, hogy megfelelő beüzemelés és karbantartás esetén Önnek évekig nem lesz más dolga, mint élvezni a légkondicionálás minden előnyét – bosszantó hibák nélkül!